Célpont a Facebook??
Hallottatok már az Anonymus csoportról, akik manapság rendre támadnak meg amerikai oldalakat. Így járt az amerikai igazságügy minisztérium és az FBI honlapja is többek között. Az újabb célpont a Facebook, méghozzá január 28-án, szombaton.
Egy, az interneten már nem elérhető videón jelentette be nemrég az Anonymus csoport a Facebook elleni támadást, melyet január 28-án, délben indítanak el. A csoportot egyébként az amerikai kormány intézkedései bosszantották fel, miután több fájlcserélő oldalt is lekapcsoltak. Egyben a SOPA és az PIPA törvénytervezetek ellen is tiltakoznak, ahogyan azt a Wikipedia is tette másfél héttel ezelőtt.
Az elhangzó és olvasható fenyegetések szerint globális méretű elsötétítésre készülnek (lekapcsolják a netet), aminek időpontját még nem jelentették be. Csak annyit árultak el, hogy eljött az idő: Eljött az ideje a háborúnak az anonymus-ok, a civilek és az amerikai kormány között.
A már említett célpontok után egyértelműen kijelentik, hogy a következő áldozat a Facebook lesz, annak mind a közel 60 ezer szervere ellen.
Az oldalon önkénteseket is toboroznak, ehhez egy fáljt kell letölteni a csatlakozni kívánó internetezőnek. Amivel azért vigyázzatok, mert akár egy vírus is lehet. Legalább is erre utal egyre több vírus-vizsgálat is.
Nem lehet egyelőre többet tudni, de azt biztos, hogy a Facebook vezetése nem készül különösebben a fenyegetés miatt. Közleményükben az áll, hogy csak egy szimpla napra és támadásokra számítanak, semmi többre.
FORRÁS:szeretlekmagyarorszag.hu, allfacebook.com
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.