Van-e élet a Facebookon kívül? - Amerikában már lázadoznak (1. rész)
(MTI-Press) - Tyson Balcomb a liftben döntötte el, hogy végleg búcsút int a Facebooknak. Ugyanis egy nő állt mellette, akivel korábban sohasem találkozott, és akiről mégis túl sok információja volt: tudta, hogy mit szeret enni a nő bátyja, tudta, hogy a washingtoni partok melletti apró szigetre való, és még azt is, hogy nemrégiben Seattle-ben járt, mert olthatatlan vágy támadt benne megtekinteni a híres Space Needle-t. Pedig Balcombnak - a leendő oregoni orvostanhallgatónak - a való életben mindössze alig néhány közös ismerőse volt a nővel. Mégis ott, a felvonóban egy csapásra ráébredt: ez már kissé egészségtelen világ a számára...
Miközben a Facebook gondosan előkészíti az egyre újabb és egyre megfontoltabb szolgáltatások bevezetését, büszkén hangoztatja, hogy milyen hatalmas tagságra épít: a világon több mint 800 millió aktív felhasználót számlál, az Egyesült Államokban pedig a népesség durván kétharmada, azaz 200 millió ember kapcsolódott a közösségi oldalhoz.
"Antiszociális" fiatalok
Ezen a tengerentúli úton azonban hatalmas akadály tornyosul a cég tervei előtt. Akadnak ugyanis olyanok, ráadásul éppen a fiatalabb korosztályból, akik hátat fordítanak a közösségi oldalnak, olyanokat is beleértve, akik már tettek vele egy próbát.
A Facebook népszerűségének egyik legfőbb titka, hogy a meglévőnél szorosabb kapcsolatot épít ki a barátok és a munkatársak között. De néhány embernél mindez éppen ellenkező hatást vált ki: a túlzott közelség elidegenítő hatású a számukra.
"Sohasem hívtam fel már a barátaimat - vallotta be Ashleigh Elser, egy 24 éves charlottesville-i diák. - Csak nézegettem a képeiket, elolvastam az állapotfrissítéseiket, és teljesen úgy éreztem, mintha valóban kapcsolatban lennék velük."
Persze biztosak lehetünk benne, hogy a Facebooktól mentes életnek megvannak a hátrányai is egy olyan korszakban, amikor az emberek zöme életének fontosabb eseményeit a weben keresztül tudatja a világgal. Így Elser lemarad eljegyzések bejelentéséről, és az újszülött babák képeit sem láthatja többé. De mindez jóval kevésbé fáj neki, mint annak a hatalmas űrnek a megtapasztalása, amely a Facebook-korszakban keletkezett közte és a legjobb barátai között.
Így hát fogta magát, és megszüntette Facebook-fiókját.
Megtartani a meglévőket
Fontos visszatartó erő a személyes információk védtelensége miatti aggodalom is. A közösségi hálózatokat kutató szakértők szerint ennek lényege a bizalomban (illetve annak elvesztésében vagy hiányában) érhető tetten.
Amanda Lenhart - aki tizenévesekkel, gyerekekkel és családokkal kapcsolatos kutatást vezet a Pew Internet and American Life Projectnél - azt állítja, hogy a Facebookot használó emberek általában bizalommal vannak mások, illetve a különböző intézmények iránt. Ennek megfelelőn viszont sokan éppen azért ódzkodnak a közösségi oldaltól, mert félnek attól, hogy ennek következtében valami váratlan dolog történik velük.
Lenhart közlése szerint az amerikaiak körülbelül 16 százalékának nincs mobiltelefonja, vagyis a kommunikációban mindig lesznek tartózkodóak vagy elzárkózóak.
A Facebook vezetői nem is számítanak arra, hogy az országban mindenki csatlakozni fog a közösségi oldalhoz. Ehelyett inkább azon dolgoznak, hogy meglévő felhasználóik számára minél tovább maradjon vonzó az oldal - vagyis minél hosszabb ideig tudják őket bombázni információikkal a hirdetők. A vállalat számára a legnagyobb növekedéssel kecsegtető területekként most az Ázsiához és Latin-Amerikához hasonló régiókat tekintik: ezeken a helyeken vannak olyanok, akik még csak nem is hallottak a Facebookról.
"Célunk az, hogy tartalmas, szórakoztató és korlátoktól mentes közeget biztosítsunk mindenkinek a barátaival való kapcsolattartáshoz, és bízunk abban, hogy ez találkozik a közönség érdeklődésével" - fejtette ki a The New York Times újságírójának Jonathan Thaw, a Facebook egyik szóvivője.
Lassul a növekedés
Ugyanakkor az egyesült államokbeli növekedési adatok meglehetősen szikárak: a Facebookot meglátogató amerikaiak száma mindössze 10 százalékkal emelkedett az októberrel véget ért pénzügyi évben - ugyanez az érték egy évvel korábban 56 százalék volt az internetforgalmat követő comScore adatai alapján.
Ray Valdes, a Gartner elemzője úgy véli, hogy a lassulás nincs összefüggésben a vállalat tavaszra tervezett tőzsdére vitelével. Az egyetlen dolog, ami számít, az, hogy a Facebooknak képesnek kell lennie megtartania több millió aktuális felhasználóját. Az elemző szerint a
mti
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.