A hétfői rangadó is döntetlennel zárult - Liverpoolban vendégeskedett a Tottenham
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának záró mérkőzésén a Liverpool a Tottenhamet fogadta. A vörösök győzelmükkel megelőzhették volna az Arsenalt, a „sarkantyúsok” pedig közelebb léphettek volna az élen álló manchesteri duóhoz.
A mérkőzés előtt sűrű köd szállt le az Anfielden, ám ez nem veszélyeztette a találkozó megrendezését. Harry Redknapp, a Tottenham menedzsere nem tudott eljönni az összecsapásra, mivel magángépével műszaki problémák akadtak, így Londonban ragadt.
Hatalmas iramban kezdődött a találkozó, váltakozó játékkal. Mindkét csapat eljutott ellenfele kapujáig, ám nagyobb veszélyt nem jelentettek a helyzetek. A vendégeknél Emmanuel Adebayornak volt egy-két halovány kísérlete, ám Pepe Reina magabiztosan védett.
A hazaiak inkább átlövésekkel próbálták feltörni a Tottenham védelmét, Gerrard és Bellamy is jól futballozott, Bradley Friedelt azonban nem igazán sikerült megdolgoztatniuk a vörösöknek. A félidő végén az előrehúzódó Glen Johnson lőtt távolról, az amerikai kapus azonban lábbal hárított, így maradt a 0–0.
A fordulás után kissé paprikásabb lett a hangulat, a két csapat játékosai nem kímélték egymást. Előbb Gareth Bale kapott sárgát egy tömegjelenet után, majd a nyolcmeccses eltiltása után visszatérő Luis Suárez csereként beállva hasba rúgta Scott Parkert, amiért szintén villant a sárga. Néhány perccel később Martin Skrtel is besárgult.
A 85. percben Bale kapott remek labdát a csereként beálló Sahától, egy az egyben vihette Reinára, ám nem tudta eltekerni mellette a walesi, a spanyol kapus bravúrral hárított. Egy perccel később a Liverpool is gólt szerezhetett volna, Steven Gerrard szabadrúgását Suárez Bradley Friedel ölébe fejelte.
Végül maradt a 0–0, ami azt jelenti, hogy a Liverpool az Arsenal győzelme miatt visszacsúszott a hetedik helyre, míg a Tottenham maradt a harmadik, hátránya öt pont a második Manchcester Uniteddel szemben.
nso.hu
baxy
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.