Segítsd a tüntetést! A legkisebb is számít!
Mint valószínűleg sokan tudjátok, a Hallgatói Hálózat önszerveződő diákok érdekérvényesítő szervezete. Ez azt jelenti, hogy nincs mögöttünk sem párt, sem más szervezet, nem támogatnak minket külföldről és belföldről sem, nem dolgozunk egyetemeknek. A célunk az, hogy a mostani és leendő egyetemisták kiálljanak a saját érdekeikért, mert más nem fogja megtenni helyettük. Ezért szervezzük a február 15-i Utolsó Nyílt Napot is, ahol a kormány jövőnket sújtó intézkedései ellen fogunk tiltakozni és ahová eddig több ezren jeleztétek részvételeteket.
Szerintünk a legjobb tiltakozási forma az, ha egy sosem látott, egyetemistákból és gimnazistákból álló tömeg hangosan harcol az érdekeiért, de ennek vannak anyagi vonzatai is. Plakátokat, matricákat, szórólapokat kell nyomtatni, hogy minél több emberhez eljusson az esemény híre. Nem lesz led falunk, nem lesz óriási színpad, sem díszletek, de szükség van technikára, hogy könnyen lemenjen az esemény. A szervezőink a szabadidejükben dolgoznak az ügyért és szeretnénk, ha mindenki így tenne.
Tudjuk, hogy ebben az időben sok mindenre nincs pénz, de ha egy kicsivel is támogatni tudjátok az eseményt, azt nagyon megköszönjük. Sok kicsi sokra megy, és ha a sok kis hal összeáll, akkor együtt lenyelhetjük a nagy halat.
Számlaszámunk: 16200216-00196097 (Magnet Bank)
Hamarosan itt a blogon és a facebook-on is fent lesznek az esemény szóróanyagai, amelyek között olyat is találtok majd, amit könnyen tudtok otthon nyomtatni akár sima papírra, akár matricára.
(Pártok és civil szervezetek pénzét nem kérjük és ha ilyen címről érkezik bármennyi, azt vissza fogjuk utalni.)
Tuto.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.