Lesz-e értelme fagyoskodniuk?
Több ezer résztvevővel kezdődött el a szervezők szerint a BKV budapesti székházánál zajló keddi demonstráció, amelyet a szakszervezetek a BKV-dolgozókat sújtó megszorítások miatt szerveztek. A demonstrálók 7 pontos petíciót akarnak átadni a BKV vezérigazgatójának.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
"Sok a Mekk Elek a Akácfa utcában!" - írta a hvg.hu tudósítója szerint az egyik transzparens, amelyet a BKV dolgozói a tömegközlekedési cég budapesti, Akácfa utcai székháza elé szervezett demonstráción emeltek az emberek feje fölé. "Ti ellopjátok, mi kifizetjük!" - írta egy másik tábla. A szervezők szerint több ezren érkeztek a kedd délutáni demonstrációra, amely fesztiválhangulatban indult, többek között a 8 óra munkacímű dalt is lejátszották a gyülekező tömegnek.
A tüntetést a BKV szakszervezeti szövetségei szervezték a cég székháza elé a dolgozókat érintő megszorítások ellen tiltakozva. A KEKSZ és a VTDSZSZ képviselői szerint a BKV vezetői semmibe veszik a dolgozókat, nem folytatnak érdemi tárgyalásokat a kollektív szerződésről, és a bértárgyalások sem komolyak. Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke a demonstrációt bejelentő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, "minősíthetetlen", hogy a kormány és a főváros folyamatosan a csőd szélén tartja a BKV-t, ami szerinte azzal is jár, hogy az utasok egyre rosszabb szolgáltatást kapnak, mert bár a dolgozók mindent megtesznek, csodákra ők sem képesek.
Amint azt a Fővárosi Közgyűlés 2012. január 25-én megszavazta, a BKV Zrt. működését a Főváros mint tulajdonos kilencmilliárdos tulajdonosi kölcsönnel, illetve további hatmilliárd forint támogatással biztosítja, ezzel májusig megoldott a budapesti tömegközlekedés finanszírozása. Budapest vezetése egy hétfőn kiadott közleményben ugyanakkor azt írta, a főváros 2011-ben is adott a BKV-nak 11 milliárdos működési támogatást, 2012-ben pedig a város "erején felül" biztosít közlekedési cégének 20 milliárd forintot. Hangsúlyozták, hogy a BKV finanszírozásához vagy állami támogatásra, vagy bevételek biztosítására van szükség. Jelezték, hogy ezek közül egyik sem áll rendelkezésre.
„A BKV vezetése nem ért egyet a demonstrációval, de elfogadja az érdekképviseletek véleménynyilvánításának ezen módját” – áll a vezetőség kedden délután kiadott közleményében. Eszerint „a BKV jelenlegi helyzete és annak megoldása elsősorban nem a BKV kompetenciája”. A társaság szerint a bevezetett takarékossági intézkedések és a kollektív szerződés felmondása „természetes módon rosszul érintik a dolgozókat”. A vezetés ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy „ebben a helyzetben a BKV vezetése egy oldalon áll a munkavállalókkal”, emellett „továbbra is azon van, hogy a megtalálja a Társaság finanszírozásának hosszú távú megoldását”.
A cég vezetősége a január 27-i közleményében is arra kérte a szakszervezeteket, hogy fújják le a demonstrációt. A vezetőség kérése ellenére a szakszervezetek tartották magukat az eredeti elképzeléshez. "Mindig van valami határidő, de sosem változik semmi. Nem lehet így tovább halogatni. Nem folynak érdemi tárgyalások, nem érdemlik meg a munkavállalók, hogy ilyen körülmények között kelljen dolgozniuk” – reagált a vezetőség kérésre akkor a hvg.hu-nak Nemes Gábor a KEKSZ alelnöke.
HVG.hu
baxy
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.